A lényeg az, hogy a történet végén mindazok, akik szerepeltünk a történetben, abban a tudatban haljunk meg, hogy bár nehéz feladatot kaptunk, együtt sikerült megoldani.

Két Életfogytiglan

Két Életfogytiglan

1988. Augusztus 15 Hétfő

2020. március 28. - bohusgabor

A jelenleg 23 500 Ft-ba kerülő Videoton Supercolor és a 28 800 Ft-ba kerülő Videoton Super Infracolor TV-k ára 5,7 %-kal nő az import és hazai anyagok áremelkedése miatt.

Vidáman hajtom a szovjet versenybicajomat, amikor egyszer csak reccsen egyet a váltó, és szétesik. Apával összerakjuk valahogy, lehet hajtani, de nem lehet váltani vele. Ezért jól megszorítjuk a váltókart egy fogóval, hogy nehogy váltani próbáljak vele.

1988. Július 22 Péntek

Szegeden még 9000 ember vár arra, hogy bekössék hozzá a telefont. Grósz Károly az MSZMP főtitkára Chicagoban találkozik a McDonald's International vezetőivel.A Jatéban ma este mindenkit elutasítanak a lányok, mert ez kell a női büszkeségük fenntartásához. Aztán, ha hét küzben elfogy a készlet, eljönnek ismét. Jól szórakoznak, szétkenik a sminket, megisszák a vermutot, és amikor kialszanak a fények, hazamennek

Vidáman hajtom az új szovjet versenybicajomat a környéken, amikor egyszer csak kilép néhány környékbeli nagyfiú az árokból, és elém áll. Nincs menekvés, megállok. Mondanak néhány kedves szót rám, és a biciklimre, már nem emlékszem mit. Jön valaki, ezért behúznak biciklistől az árokba, és közlik, hogy kussoljak. Utána mindenféle ágakat tömködnek a bicaj küllői közé, lenyomnak a földre, és amikor megunják, elengednek.

1992.10.04 Csütörtök

 

A szerdai, döntetlenül végződött UTE-FTC meccsről eltávozott szurkolók összeverekedtek az Árpád-hídi metrómegállóban. Több szolgálatban levő civil ruhás rendőr is megpróbálta őket megfékezni, azokat is megtámadták. Végül figyelmeztető lövésekkel sikerült megállítani őket.

Az iskolabüfé a következőképpen néz ki: van egy kis, néhány négyzetméteres fehér ajtós helység. Ezt Ilonka néni, egy termetes, középkorú asszonyság minden reggel kinyitja, elé rak egy kis asztalt, és ezt megpakolja túrós batyuval, kakaós csigákkal, kiflikkel, zsömlékkel és még ki tudja mivel. Üdítő is van, kisüveges, narancs, kóla.

A tény, hogy ez a kis asztal mélyen belenyúlik az iskola előcsarnokába, és pont metszi az egyik folyósó középvonalát, amin állandó forgalom zajlik, lehetővé teszi, hogy egyes élelmes diákok feltűnés nélkül meglovasítsanak róla ezt-azt. Ilonka néninek még ez sem árt, az üzlet megy, kétütemű Wartburgját négyüteműre cseréli, testsúlya is láthatóan rendben van.

Aztán később persze ide is betört a kapitalizmus, a sulibüfét átalakítják, üvegek mögött, drágábban minden, kis ablakon adja oda a portékát egy unott huszonéves lány.

1988. Július 23 Szombat

 Megkezdődött a 22. Szegedi Ifjúsági Napok. rockzene, drogsátor ( ne örülj, a drog ELLEN van ), BMX bemutató, Napóleon Bld. együttes fellépése Újszegeden.

Újságot olvasok a nagymamánál, újabban rákaptam az apróhirdetésekre. Az egyik így szól: "Keresem páromat, akivel együtt tölthetünk munkás nappalokat és holdfényes éjszakákat, jóban-rosszban segítve egymást. Lakás, kocsi legyen." Elképesztő, mik vannak. Hát nem hallott semmit az illető az igazi szerelemről? Hogy lehet valaki ilyen anyagias?

1997. November 1. Vasárnap

3.30 Leszámolás a Delhi bár előtt, felrobbantják Németh Zoltán éjszakai életben ismert vállalkozó fekete Mercedesét. Mindig ott állt a bár előtt a József Attila sugárúton.

2.00 Elindulok haza a Jate klubból. Nem sikerült becsajozni. Gyalog megyek haza, mert nincs éjszakai busz. Elhaladok a Delhi bár előtt, a fekete Merci ott áll, ahol szokott.

1988. Szeptember 1. Csütörtök

Első, ünnepélyes tanévnyitó az új, Deák Ferenc gimnáziumban. Devizaszámlával rendelkezők számára lehetővé vált VISA kártyát vásárolni, és külföldön azzal fizetni.

Új általános iskolába kerülök, mert a régi csak négy osztályos. Az új iskolában orosz- és angoltanítás is van, ami nagyon menő dolog. Hazafelé, a Szt. György téri buszmegállóban nézegetem a táblát, illetve egy kirakott nagy Szeged térképet. Kék nyíl jelzi a Tisza folyásirányát. Valaki áthúzta a nyilat, pontosabban átkarcolta, és odaírta alá "Ellen ár".

1991.04.19 Péntek

Az IMF alapvetően elégedett Magyarországgal, sikeresen átálltunk a keletiről a nyugati irányú kereskedelemre. Legfőbb feladatunk most szerintük a 30%-os infláció mérséklése. Ezt kb. 2,5 millió dolláros hitellel is segítik. A szervezet sürgeti a magyarországi privatizáció felgyorsítását.

Megérkeztünk a kirándulásra. Megnéztük a TV-tornyot. Éjszakára faházakban vagyunk elszállásolva. KErika tanárnő párja XGábor is ott van, aki villamosmérnök hallgató. Be akarok vágódni nála, ezért vittem egy kisrádiót, amit rábarkácsoltam egy adapterre. Sajnos szűrőkondenzátor hiányában búg, elmesélem neki a problémát. Valamit mond az áramerősségről, de nem igazán tűnik úgy, hogy komolyan venne, vagy érdekelné a dolog. Este valaki valamilyen whiskyt csempészett be a faházba, iszunk valamennyit, ebben a korban még nem toljuk nagyban.

1991.04.18 Csütörtök

Több mint harmincezer a pályakezdő munkanélküliek száma, ami háromszor több, mint egy évvel ezelőtt. Ennek egyik oka az, hogy a demográfiai hullám miatt többen keresnek munkát, mint ahányan nyugdíjba mennek. Meg persze a rendszerváltás.

Osztálykirándulásra megyünk Pécsre, ülünk a buszban. Én a walkmanon TPeti egyik kazettáját hallgatom, azon belül is Tanita Tikaram Twist in my sobriety c. számát. Bár a szöveget nem értem, "modern tisz in májszó brájti" magával ragad a lassú, melankolikus dallam, és az énekesnő kissé fátyolos-rekedtes hangja. TPeti közben PPetra combjára hajtotta a fejét úgy alszik. Hogy jött ez létre? Peti volt rámenős, Petra hagyta? Vagy Petra intézte úgy a helyzetet, hogy Petinek ne legyen más választása? Vagy mindkettő kell hozzá? Én is szeretném, ha ott feküdhetnék, és közben símogatnák a hajamat.

1978. Július 26. Szerda

Leonyid Brezsnyev szovjet és Erich Honecker keletnémet pártvezető megbeszéléseket folytatnak egymással a Krímben. Teljes nézetazonosság jellemzi őket.

A foltok nem egyformák. Van, amelyikel gyakran találkozom, utána melegség jön. A többit ritkábban látom.
Látni mindig is láttam. Valamit. Érezni mindig is éreztem. Valamit. Mozogni is mozogtam. Valamikor.
De ami volt, az nincs, és úgy tűnik, ez a világ most annél több. Vagy másabb. Nem is tudom. Új dolgok vannak benne, és a régi dolgok hiányoznak belőle. Kezdem őket elfelejteni egy kicsit.

1978. Július 25 Kedd

Magyarország nagy összegű hiteleket kap a Nemzetközi Beruházási Banktól. Ez többek között az Ikarus gyár bővítésére, a pamutipar korszerűsítésére, a vasutak villamosítására és rekonstrukciójára megy. Ez a bank segíti többek között a Szövetség földgázvezeték szovjet szakaszának építését is. Az 1981-85 közötti tervek megvalósítására a Bank szerepét növelni akarják. Itt valami elindult. Szocialista országok beruházásait nem szeretetből finanszírozza nyugati bank, ez már biztos.

A két folt közül az egyik mozog. Amikor meglátom, mozdul rajta valami. Lehet, hogy ő is lát engem?

süti beállítások módosítása